Brüsszel behúzta a féket? Az autógyártók időt nyertek, de milyen áron?
Az Európai Bizottság 03.03. hétfőn engedett az autógyártók nyomásának, és meghosszabbította a határidőt, amelyen belül a járműgyártóknak teljesíteniük kell a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó előírásokat. Az eredeti egyéves határidő helyett most három év áll a vállalatok rendelkezésére.
Az MI hozzájárulhat a négynapos munkahét megvalósításához
Míg egyre több vállalat kísérletezik a rövidebb munkahéttel, a dolgozói támogatottság is növekvő: egy 2024-es CNBC és Generation Lab felmérés alapján az amerikai fiatalok (18-34 év között) 81%-a pártolja a négynapos munkahét bevezetését.
Megújítottuk a Családbarát Munkahely Védjegyet!
2022-ben első alkalommal pályáztunk és nyertük el a Családbarát Magyarország Központ által létrehozott Családbarát Hely Védjegy minősítést. Az elismerés két év elteltével egy auditálási folyamat során megújítható, mellyel éltünk is. Büszkék vagyunk rá, hogy 2025 és 2027 között továbbra is viselhetjük ezt a megtisztelő címet.
Rekordév a hazai használtautó-piacon!
2024-ben minden eddiginél több, összesen 909 ezer személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami 10,2%-kal több, mint a korábbi rekordévben, 2022-ben.
A japán autógyártók, a Nissan és a Honda bejelentették, hogy egyesülnek
Ezzel a lépéssel a világ harmadik legnagyobb autógyártóját hozná létre az eladások alapján a két vállalat, mivel az iparág drámai változásokon megy keresztül a fosszilis tüzelőanyagoktól való átállások során.
Time Management Tippek
Fedezd fel a leghatékonyabb időgazdálkodási technikákat, mint az Eisenhower-mátrix, a Pomodoro-módszer, és sok más tippet, hogy hatékonyabban kezeld a feladataidat!
Mit várunk 2025-ben?
Mi vár ránk 2025-ben? – Izgalmas jövő előtt állunk!
Toborzás vagy a munkatársak megtartása?
Az örök kérdés, amire csak a helyzet ismeret...
Politika a munkahelyen
Ha tetszik, ha nem, a politika a mindennapok...
Jaguar: Egy ikonikus márka új korszakot nyit!
A Jaguar újraírja történelmét! Új logó, modern dizájn, és az első tisztán elektromos modell 2026-ban! Itt olvashatsz róla bővebben!
Vezetőként mindig kritikus az első 100 nap
Az első 90-100 nap mindig kritikus időszak egy új vezető kinevezését követően. Hiába bír esetleg nagy tapasztalattal, akkor is támogatni kell, hogy sikeres legyen.
Tippek a stressz kezelésére
Egyre pörgősebb világunkban nincs könnyű helyzetben az agyunk. A 21. századi létet meghatározó folyamatos stresszhelyzetek miatt nem túlzás állítani, hogy „túlélő” üzemmódban működik. Az állandó készenlét pedig fárasztó. Mit tehetünk ebben a helyzetben?