Veszélyben a rövidtávú memóriánk
Biztosan sok olvasónkkal megesett már, hogy nem jutnak az eszébe hétköznapi tárgyak nevei, vagy épp az, hogy mit csinált tegnap, hogy hívják a legjobb barát/barátnő gyerekét. Ez nem feltétlenül betegség, lehet az életünket nyomasztó világesemények és a stresszes életmód következménye is.
Az elmúlt két évben, a pandémia és a szomszédban kirobbant háború miatt megélt stressz ugyanis megtette hatását. Az ugyanis negatív hatással van a figyelemre és az alvásra, mely utóbbi nem kielégítő volta károsítja a memóriát.
A koronavírus-járvány miatt otthon, a számítógép előtt végzett munka is az emlékek létrejöttét gátolta. Hogyan is emlékezhetnénk egy adott eseményre, meetingre vagy információra, ha minden nap ugyanolyan volt, minden munkához kötődő feladat és beszélgetés ugyanazon a helyszínen, ugyanazon képernyő előtt történt?
Több hasznos gyakorlatot javasolnak a szakértők arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, túl sokszor felejtjük el, mit ígértünk a meetingen fél órával korábban, vagy hogy mi a neve a tegnap bemutatott új kollégának. Az agyat ugyanis lehet edzeni és segíteni neki a figyelésben.
Első körben hagyjuk abba a multitaskingot! Egyszerre egy dologra figyeljünk, a facebook-hírfolyam, az insta-sztorik vagy a tiktok pörgetése egy beszélgetés vagy meeting közben nem jó megoldás.
A napi meditáció, a jóga vagy egy húszperces séta a természetben is segít az agynak. Sőt, jó hír, hogy a szakemberek szerint a társas kapcsolódás vagyis egy ölelés, illetve a szex is csökkenti a stresszt, ezzel erősíti az agy memóriaalkotó képességét.
Ne feledjük, éjszakánként legalább hat óra alvásnak mással nem helyettesíthető hatása van, szükség van rá a memória frissülésére, az emlékek rendszerezésére és a regenerálódásra.
Figyeljünk egymásra! Egyszerűnek hangzik, de mostanság sokaknak egyre nehezebb teljes figyelemmel fordulni a velük szemben ülő és beszélő emberre. Ne csak arra várj, hogy te következz és elmondd a saját véleményedet: erőltesd meg magad, tedd le a telefont, koncentrálj. Könnyebb lesz így előhívni később az emlékeket és az információt.