Tippek egy új termék sikeres bevezetéséhez

Tippek egy új termék sikeres bevezetéséhez

MQ41-blog

Nem vitás, egy új termék bevezetése nagy kockázattal jár, ezért a legtöbb vállalkozás életében kiemelt feladatnak számít. Annál is inkább, mert a kkv-szektorban az ilyen folyamatok döntő többsége bukással végződik. Pedig egy jó marketingstratégiával, alapos tervezéssel sok esetben megelőzhető a kudarc. 

Az első és legfontosabb feladat egy új termék bevezetése előtt a piaci környezet megismerése. Olyan alapvető kérdésekre kell választ keresni már a tervezési szakaszban, mint a célközönség meghatározása, a versenytársak hasonló termékei, a piaci árazás, az ebből következő saját árrés, a termékelőnyök, s persze azt is, hogy a vásárlóknak milyen problémáikra nyújt megoldást az általunk bevezetni kínált termék.

Ha ezzel megvagyunk, következhet a márkaalapok lefektetése. El kell dönteni, hogy új márkát építesz a termékhez, vagy beilleszted a jelenlegi brandbe. Érdemes tudni, hogy előbbi esetben mindenképp számolni kell a márkaépítés extra költségeivel már a tervezés során is, ezért új márka bevezetése mellett csak akkor érdemes dönteni, ha a termék jellegéből adódan elkerülhetetlen. Egy meglévő brandbe ugyanis jóval olcsóbban lehet beilleszteni új terméket, mintha mindent a nulláról építenénk fel.

2022-ben talán már senkinek sem kell elmagyarázni, hogy kiemelten fontos az online jelenlét alapjainak lefektetése is.  Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a cég alapvető online eszközeit felkészítjük az új termékre. Átnézzük az arculattervet, frissítjük a weboldalt és a webáruházat, megvizsgáljuk a közösségimédia-oldalakat, s természetesen ilyenkor kerül sor a SEO kulcsszó terv felülvizsgálatára, kiegészítésére is.

Következő lépésként fel kell készíteni az értékesítési folyamatokat is az új termék érkezésére. A kollégákat ki kell képezni, hogy az érdeklődők teljesen új kérdéseire is választ tudjanak adni. Ki kell találni az új értékesítési folyamatot, meg kell tanulni a kommunikációs paneleket és a technikai tulajdonságokat is. így jobb értékesítési rátákkal lehet elindítani a kampányt.

Végül pedig jöhet a bevezetés időzítése, ami tényleg kulcsfontosságú. Aranyszabály, hogy érdemes türelmesnek lenni, s alaposan felkészülni az indulásra. Legyen előkészítve a sajtóközlemény, a kampányok és a weboldal, majd a megfelelő időpontban, például szezonális termék esetében a szezon kezdete előtt néhány héttel – a versenytársakra is figyelve – el lehet kezdeni a kommunikációt.