A két cég több mint egy évtizede támogatja a gyáripart. Kiemelten az autógyártásban tevékenykedő cégeket sokszínű szolgáltatásaikkal. Minőségellenőrzés, minőségbiztosítás, rendszerépítés, erőforrás biztosítása és a képzés területén nyújtanak segítséget partnereiknek.
Évekig egymás mellett haladtak, majd 2018 év elején elindult egy változás. Erről kérdeztük Szalontai Gábort, a TEKT Kft. ügyvezető-tulajdonosát:
Hogyan kerültél kapcsolatba Botfa Bálinttal és a MIELL csoporttal? Mióta ismeritek egymást?
Mindkettőnk cége jó pár éve tevékenykedik a piacon. Az évek során többször is találkoztunk pályázóként egy-egy partnerünk felkérésekor. Hol a MIELL, hol a TEKT vitte el az üzletet.
Honnan jött az ötlet a cégösszevonásra és miért 2018-ban?
Inkább fúzióról beszélnék, mint összevonásról. Az évek során – ahogy említettem – többször találtuk szembe magunkat egymással. Elég pici ahhoz a magyar piac, főleg az autóipar, hogy két cég gyakran kerüljön össze egy-egy szolgáltatás kiválasztása során. Utánanéztünk egymásnak, megfigyeltük egymás tevékenységét. Leültünk Bálinttal először egy kötetlen beszélgetésre, ki hogy látja a piacot, a piacon a két céget.
Majd az első beszélgetés továbbiak követték, végül egy tárgyalás?
Igen. Rájöttünk a beszélgetések során, hogy hasonló az elképzelésünk a munkamódszerről és a hozzáállásunk a piac igényeihez. Hasonlóan gondolkodunk. Hasonlóan, de nem ugyanúgy. Viszont a különbözőségünk pont kiegészíti egymást. Rájöttünk, és mertük kimondani, hogy partnerként megkétszerezzük az erőnket: több igényt tudunk teljesíteni, földrajzilag nagyobb területben gondolkodhatunk, komplementerként kiegészítheti egymást a két vállalkozás. Tovább fejlődhetünk, egymás hibáiból tanulhatunk. Nyerhetünk!
Miért most, miért 2018? Van ennek jelentősége?
Most érett meg a dolog. Bálint tavaly ősszel megkeresett. Decemberben kivettem az éves szabadságomat, elmentem pihenni és átgondolni a dolgot. Januárban ismét leültünk immár komolyan, konkrétumokról tárgyalni.
A MIELL szerette volna szolgáltatásait tovább bővíteni interim mérnök szolgáltatással, amiben a TEKT-nek évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere van. A TEKT szeretne a minőségellenőrzésben, mint kiegészítő szolgáltatásban is tevékenykedni – ebben viszont a MIELL-nek van óriási szaktapasztalata. Beláttuk, hogy nincs értelme egymás mellett, vagy még inkább egymással szemben futni. Mindkét cégnek megvan a szakértelme, tapasztalata, ismeretsége a piacon, ami nagy előnyt jelent. Ebből hasznot kell kovácsolni, nem pedig szétforgácsolódni!
A TEKT akkor a mérnök szolgáltatással erősíti a MIELL Group tevékenységi körét mostantól. Mit is jelent ez pontosan?
Mérnök szolgáltatással, bérméréssel, képzéssel és felnőttképzéssel is. Már 2010 előtt felismertük, hogy a cégeknek szükségük van interim mérnökökre. Akik projekt jelleggel, meghatározott ideig (kb. 6-12 hónap) dolgoznak náluk és hatékonyan oldják meg a problémájukat. Ez lehet egy új termék, gyártósor bevezetése, új csarnok berendezésének tervezése, de akár vevői reklamáció kezelése, auditra való felkészítés. Ugyanígy a bérmérés szolgáltatásunk: egy-egy minta terméket elküldenek nekünk, mi pedig a mérőlaborban a megadott paraméterek alapján megmérjük és jegyzőkönyvben összegezzük az eltéréseket a tűréshatárok figyelembevételével. Nem éri meg a cégeknek egy-egy ellenőrző mérés miatt beruházniuk, gyorsabb és olcsóbb bérméretniük.
Említetted a képzést, felnőttképzést is.
Ez az egyik induló, alapszolgáltatásunk. Az iparban eltöltött több mint húsz éves tapasztalatunk alapján tudjuk, hogy a kompetencia-fejlesztés elengedhetetlen a hatékony működéshez. Kvalitástól függetlenül minden munkavállalónak szüksége van továbbképzésre! Képzéseink gyakorlatorientált képzések, életből vett példákkal. Oktatóink évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek – ők már sok mindent láttak! Fontosnak tartottuk mindig is, hogy államilag támogatott képzéseink is legyenek. Így 2013-ig FAT akkreditációval rendelkeztek képzéseink, 2015 óta pedig a Nemzeti és Szakképzési hivatal által engedélyezett képzéseink is vannak. Amitől ezek a piaci képzések mellett népszerűek, azok az európai forrásból támogatott pályázati finanszírozások. Rendszeresen írnak ki képzésekre pályázatokat (TÁMOP, most GINOP, stb.), hiszen mindenki elismeri a humán erőforrás állandó fejlesztésének fontosságát.
Milyen képzésekről van szó tulajdonképpen?
Elsősorban az autóipart kiszolgáló, támogató képzésekkel keresnek meg minket: minőségbiztosítás, minőségirányítás, minőségtechnikák, lean, optimalizálás, six sigma. Ezzel párhuzamosan zajlanak műanyagipari képzéseink: fröccsöntési ismeretek, extrudálási alapok, gépbeállító, stb; metrológiai, 3D méréstechnikai képzések. Több nagyszerű programot dolgoztunk ki soft-skill témakörben is. Hisszük, hogy a szakmai tudást ki kell egészíteni hatékony és alkalmazható kompetenciával, így válhat csak a tudás működő, a gyakorlatban alkalmazható valamivé.
Fontosnak tartom a T-modellünk kidolgozását is. Ennek lényege, hogy a szakember a megszerzett szakismeret mellett megtanulja annak átadásának képességét. Azt hogy hogyan kommunikáljon a különböző szinteken, hogyan oldjon meg konfliktusokat, hogyan kezelje a munkája során őt ért stresszhelyzeteket. T-modell = szaktudás + kompetencia
De megemlíthetném a műszakvezetőknek több év alatt kifejlesztett vezetői tréningjeinket is. Programokban kérik az ügyfelek – több hónapon keresztül átbeszélik, kiértékelik a résztvevők a saját munkájukat, tréneri segítséggel pedig fejlődnek. A hosszú időnek köszönhetően be tudják gyakorolni éa alkalmazni a tréningen tapasztaltakat, sőt az alkalmazáskor felmerülő problémákat is meg tudják beszélni.
Akkor kijelenthetjük, hogy a TEKT MIELL Grouphoz történő csatlakozásával tulajdonképpen mindkét cégnek újabb üzletággal bővült a szolgáltatási palettája?
Így van! Most már a MIELL is bátran ajánlhat mérnökszolgáltatást, képzéseket, bérmérést, a TEKT pedig minőségellenőrzést, lemezvágást, fuvarozást. Komplett szolgáltatási csomaggal tudunk a piacon megjelenni, tudatva partnereinkkel, hogy egy szolgáltatótól tudja mindezt megrendelni!
Minden szempontból hatékony megoldás – mindenkinek ajánljuk a TEKT Kft – MIELL Group szolgáltatásait!