Töretlen a növekedés az utóbbi két évben is – a MIELL Quality Kft. mérlege szerint. A háttérről beszélgettünk Botfa Bálint tulajdonos-ügyvezetővel.
Beérik az a munka, ami 2011 óta tart a szervezet kialakításában, azonban még koránt sem végeztünk. Nem szeretném, hogy nagyon “multisodjunk” – bár tudom, hogy ez valamilyen szinten elkerülhetetlen. Olyan kereteket kell létrehoznunk és fenntartanunk, ami kellő rugalmasságot enged – hiszen fő versenyelőnyünk a dinamizmus. Fontos, hogy vezető munkatársaink, ahogy azt eddig megszokták, továbbra is magukénak érezzék a feladataikat, gyakran a pozíciójukon túl is. Éppen ezért tisztázni szükséges időről-időre a feladatköröket, hiszen egy ekkora cégben már pontosan ismerni kell, hogy egy adott projekt mikor és kihez delegálandó.
A lojalitás, a személyes elköteleződés mellett tehát szükség van szabályozókra – ezek bevezetése az előttünk álló időszak feladata. Mindennek kidolgozása közösen, vezetői körben történik, de a cég kapcsolatban áll külső szakértőkkel is. Közel van az a pont, hogy a cég önjáró legyen, ezáltal lesz lehetőségem összpontosítani más területekre is, ilyen például egy Balogunyomban tervezett logisztikai központ létrehozása, hosszútávú fuvarfeladatokkal a cégcsoport másik zászlóshajója, a BOTI Team Kft. részére.
A mindennapok előrehaladásában számos döntést kell hozni, néha egymásnak ellentmondó információk, tanácsok alapján. Fontos a vezetői intuíció, a megérzés, ezáltal kockázatvállalás is történik. A jó döntésre nem látok jó receptet, de az biztos, hogy általában nagy kockázatot vállalok. Eddig ez a növekedés irányába vitte a cégcsoportot, nem gondolom, hogy ezen változtatnék.
2018 év végére az elsők közé kerültünk a magyar piacon a minőség-ellenőrzés területén, egyetlen céggel versengünk a dobogó első helyéért ez azonban egy multinacionális vállalat. Erősségünk velük szemben pontosan a rugalmasságunk és a hazai helyismeretünk. Amíg mi képesek vagyunk bekerülni és bent maradni számos kisebb autóipari cégnél, ők leginkább csak a legnagyobbakat látják el. Ez utóbbi csak 1-2 ügyfelet jelent, ahol azonban már mi is szolgáltatunk, ráadásul kiváló vevői elégedettséggel.
A következő két évben szolgáltatásunk minőségi szintjének megtartása, pozícióink megerősítése a fő cél mindamellett, hogy növekedésre már kisebb lehetőség adódik, mivel tevékenységünkkel jelen vagyunk a legtöbb meghatározó autóipari vállalatnál.
Továbbra is kihívás a folyamatos munkaerőhiány. Mostanra azonban könnyebb a helyzetünk: jó hírnevet értünk el, kedvezőek a fizetési kondícióink. A visszajelzések is azt mutatják, szeretnek a MIELL-nél dolgozni az emberek – a tavalyi év végén mindösszesen 1.200 főt foglalkoztattunk az alvállalkozókkal együtt.
Ugyancsak a 2018-as év eredménye, hogy egységes arculattal, cégcsoportba rendeztünk az érdekeltségeinket. A MIELL Group összességében szélesebb körben tud szolgáltatni, ezzel a céllal rendeztük a sorainkat és ez a munka folytatódik. Most a MIELL Jobline Kft. – munkaerő kölcsönző-közvetítő cégen van a fókusz, összeállt a vezetői csapat, irodát nyitunk Budapesten. A korábbi alvállalkozói rendszer helyébe a saját toborzás lép, ahol egyrészt a MIELL Quality-nek, ezen felül pedig más megbízóknak szeretnénk munkaerőt közvetíteni bel- és külföldre egyaránt.
Komoly előrehaladást könyveltünk el a balogunyomi fémmegmunkálás terén, a MIELL Metalnál. Folyamatosan az eszközbeszerzések, fejlesztések. Most már lakatos és mérnöki kapacitás is rendelkezésre áll, akár saját gyártásban is gondolkodhatunk.
Elkötelezettek vagyunk továbbra is a társadalmi szerepvállalásban. Eddig is támogattunk tehetséges, fiatal sportolókat, illetve rászorulókat. Ez a jövőben sem lesz másként, tervezzük és szervezzük a CSR tevékenységünket.
Fontosnak tartom továbbra is hogy több lábon álljunk. Hosszabb távon ugyanis tervezni kell a jelenlegi autóipar zsugorodásával. A szerteágazó és folyamatosan fejlesztett divízióink segíthetnek abban, hogy átpozícionáljunk, illetve túléljünk abban az esetben, ha recesszió következik.
A Vasvári Újság 2019. január 9-n megjelent számából: