Kiss Gergő - tanulságos másfél év
Kiss Gergő párbajtőrözőről másfél éve egy sérülés kapcsán hallhattunk. Akkor még nem volt ismert, hogy a sportoló egy részleges izomszakadással bajlódik, ami fél éves pihenőt, illetve kihagyást eredményezett.
Hogy mi történt ezidő alatt Gergővel - erről kérdeztük:
Úgy döntöttem, hogy ezt az időt hasznosan fogom eltölteni. Tanulás terén sikerült jelesre diplomáznom a Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés mesterszakán, valamint a felnőtt férfi párbajtőrválogatott erőnléti edzőjével, Zala Györggyel egy igen kemény, ám annál fontosabb feladatba kezdtünk. Az volt a cél, hogy fizikálisan jobb formába kerüljek, mely nemcsak a hazai, de a nemzetközi mezőnyben is elengedhetetlen.
Ezen kívül azt a célt is szolgálta, hogy a vívás egyoldalúságából adódó esetleges deformálódások és sérülések, egészségkárosodások lehetőségét csökkentsük. Ameddig nem tudtam újra a páston mozogni, a megfelelő szakember segítségével folyamatos rekreáció mellett sikerült annyira megerősíteni az izomzataimat, melynek következtében szemmel láthatóan csökkent az egyoldalúság. A folyamatos erőnléti edzések mellett lassan elkezdhettem a páston is mozogni, melynek eredményeképpen megerősödve és reményekkel telve vártam az első versenyt a sérülés után.
Első nap egy német válogatottól kaptam ki egyetlen találattal, második nap pedig egy kellemetlen kortársam búcsúztatott, így 14 és 18. helyen végeztem. Egy kicsivel jobb eredményt vártam, de összességében ennyi kihagyás után jó kezdésnek bizonyult, ráadásul az első nap jól is vívtam. Ez az eredmény arra ösztökélt, hogy még többet edzek, hogy még jobb legyek. Ez azt jelentette, hogy nyáron sem volt megállás és átlagosan heti 4-et edzettem, melyek a vívó edzések szünetelése miatt erőnléti edzés formájában történtek.
Ősztől azonban a vívó szezon kezdetével nem adtam lejjebb a kondiedzéseket sem ugyanis a sok munkának meg lesz az eredménye. Meg is lett ősz végére (amikor csak 2 hónap telt el a szezonból) kimerültem. Sikerült túledzeni magam, amely automatikusan vonta maga után, hogy akárhogy szerettem volna, nem sikerültek jól a versenyek. Ez elsősorban a koncentrációban, a türelemben és a fegyelmezettségemben mutatkozott meg. Akkor még nem tudtam, hogy mi lehet az oka, így felkerestem dr. Lénárt Ágota sportpszichológust, akinek a közbenjárására a Testnevelési Egyetem laborjában elvégeztek rajtam egy felmérés sorozatot. Hamar kiderült, hogy túledzettségről és kimerültségről van szó. Ezt követően egy rövidebb karácsonyi szünet következett és kissé módosított edzések, elsősorban az erőnléti edzések terén.
Ez kevésnek bizonyult, mely a további versenyek eredményére is kihatással volt. Áprilistól a POLAR rendszer segítségével és egy hozzá értő fiatal emberrel együtt a mai napig azon dolgozunk, hogy az edzés-pihenés arányomat a lehető legoptimálisabb szintre tudjuk állítani. Az egyetem kutatólaborjában világossá tették számomra, hogy az én szervezetemnek genetikailag több pihenésre van szüksége, hogy a maximumot tudjam kihozni magamból edzéseken és versenyeken egyaránt. Ennek érdekében Andrásfi Tibor edzőmmel közösen megbeszéltük, hogy a következő hónapokban, egyfajta próbaként megnézzük, hogy a csökkentett edzések (általában 30%-kal, nyári időszakban még jobban) milyen hatással lesznek az élettani és a sportbéli eredményeimre. Ennek érdekében sokkal tudatosabban és rendszerezettebben élek. Minden nap ugyanakkor kelek, függetlenül az edzésektől, fokozottan figyelem, mi az, ami segíti és hátráltatja a pihenésemet. Folyamatosan, különböző szakemberekkel dolgozok azon, hogy a mentális állapotom is fejlődjön és versenyeken maximális koncentrációval, magabiztosan tudjak vívni.
A 2017-es szezonban egy új rendszert, a Magyar Kupa sorozatot vezették be vívásban. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt szezonban már voltak csapatversenyek is. Ezeken a megmérettetéseken rendre dobogóra állhattam a BVSC csapatának húzóembereként. Ez két 3. helyezést, egy 2. helyet és a Magyar Bajnokságon szintén egy értékes bronzérmet jelentett. Az edzőm, a nyújtott teljesítményem elismerésé gyanánt, az országos bajnokságon a csapatnak járó kupát nekem ajánlotta.
A Magyar Válogatott keret tagjaként az olaszországi Vercelli-ben képviseltem a küldöttséget. A meghívásos versenyen a csapat tagjaként ezüstérmes lettem, ahol csak a házigazda olaszoktól szenvedtünk vereséget a döntőben.
2018-ban nagy valószínűséggel utoljára vettem részt a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon. A Corvinus egyetem egy éven belül végzett hallgatójaként erre lehetőségem nyílt, melynek az egyéni versenyszámát magabiztosan nyertem meg. Az aznapi csapatversenyt fölényesen nyerte a csapatunk, melynek befejező embere voltam. A 2017-18-as szezon nem sikerült úgy, ahogy vártam a kezdetekor, viszont számos sikert is könyvelhettem el, melyeknek nagy részét a csapatversenyek során értem el. Ezen kívül nagyon tanulságos szezont tudhatok magam mögött.
Számos konklúziót vontam le, melyeknek a legfőbb tanulságai egyben a következő versenyévad fő céljait is szolgálják. Még tudatosabban tervezem meg a felkészülésemet, melynél figyelembe veszem a testem, felépítésem és mentális teljesítőképességem adottságait. Ezeket innentől kezdve nemcsak megérzésekre, hanem komoly műszerek, gyakran orvosi vizsgálatok és felmérésekre alapozok, melyek elsődleges célja az egészségem megóvása és a sportban nyújtott teljesítményem javulása. Fokozottabban figyelek oda a túledzés elkerülésére, mely elég lehet ahhoz, hogy egy egész szezont tönkre tegyen, hiába a sok és kemény munka. Továbbra is folytatom a fizikális és mentális felkészülést is, elismert és profi szakemberek segítségével.
Természetesen most, hogy látom magam előtt konkrétan azt az utat, melyet járni szeretnék és melyben maximálisan hiszek és bízok, nem elégszem meg és keresek további fejlődési pontokat is. Ennek a következő lépése a táplálkozásom tudatosabbá, személyre szabottabbá és következetesebbé tétele lesz. Ennek érdekében már meg tettem az első lépéseket és a klubom közbenjárásával kapcsolatba léptem egy szakemberrel. Bízom benne, hogy a megfelelő táplálkozás által a mentális és fizikai állapotom is emelkedni fog és a versenyek alatt is magas energiaszinttel fogok rendelkezni.
Amennyiben ezeket a változtatásokat és tudatosan, sokszor orvosilag alátámasztott felkészülési terveket szem előtt tartva készülök és versenyzek, biztos vagyok benne, hogy eredményesebb szezonnak nézek elébe. Úgy érzem, hogy a mostaninál sokkal több van bennem és nem titkolt célom, hogy felnőtt válogatott és olimpikon legyek 2020-ra. Ezért a célért dolgozok minden nap és mindent megteszek érte, hogy el is érjem a célomat.