Balogh Zsolt nem tudta befejezni a versenyt!
A szerencse, a technika, az együttműködés, a kitartás egyvelege jellemezte a FIA CEZ 7. Brno-i futámán a HF Racing szereplését.
Az első futamon Balogh Zsolt a csapat pilótája egy nagyszerű rajttal a kategória negyedik helyéről a kör végére az első helyre érkezett, sajnos azonban az utolsó gyors kanyarban - a fennakadt gáz és beragadt váltó miatt - közel kétszázas tempóról lassulva kicsúszott, és 100km/h sebességgel a gumifalba csapódott. Balogh szerencsésen, kisebb nyakcsigolya rándulással megúszta a balesetet, az autó azonban súlyos károkat szenvedett és kétségessé vált a folytatás.
Berta Gergely (MIELL Quality) a helyszínről: A csapat erőn felül teljesített, a többi csapat segítségével, egy Brno - Budapest - Brno fuvarral és egész éjjelen át tartó szereléssel reggelre járóképesre összerakták az autót, de a motor sérülése miatt, csak három hengerrel versenyzett és nem tudta befejezni a versenyt.
HF Racing írja facebook oldalán: Az összeépítésben hála a legtöbb csapat mellettünk állt, segítettek, bíztattak, sőt olyan külföldi csapattól kaptunk önzetlenül alkatrészt hitelbe, akivel soha nem találkoztunk ?.. jellemző, hogy a “honfitárs”? csapattól semmilyen segítséget, alkatrészt nem kaptunk, pedig rendelkeztek némelyikkel... szomorú, de ismét bebizonyosodik a magyar valóság ☹️, tisztelet a kivételnek, hiszen lehet, hogy ellenfelek vagyunk a pályán, de nem ellenségek, hanem embertársak és honfitársak azon kívül. ?
A Racecontrol felvétele a szombati balesetről, melyben jól kivehető a műszaki probléma.
A csapat most a He-Do Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság Hungaroring záró hétvégére készül, október első hétvégéjén a mogyoródi pályán. Ahogy írják: a bajnokság még nyílt, nagy küzdelem várható. Várunk mindenkit egy jó kis szurkolásra!