Helyettesítés a munkahelyen – Mit szabad és mit nem?

Minden munkahelyeken előfordul, s ez különösképp igaz a covid sújtotta elmúlt két évre, hogy valamelyik munkavállaló hosszabb vagy rövidebb időre kiesik a munkából, így meg kell oldani a helyettesítését.
Írásunkban bemutatjuk milyen szabályok vonatkoznak az ilyen helyzetekre. 

Elsőként szögezzük le, a távollévő munkavállalót nem lehet arra kötelezni, hogy gondoskodjon a helyettesítéséről. A munkahelyi helyettesítés megszervezése a munkáltató feladata. Erre több lehetősége is van.

Ha a munkavállaló hosszabb, de előre látható időre esett ki a munkából, akkor célszerű megoldás egy helyettesítő dolgozót határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazni, ami nem lehet hosszabb öt évnél. Bizonyos munkakörökben alkalmas lehet a kieső dolgozó rugalmas helyettesítésére a munkaerő kölcsönzés is.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a munkáltatók a helyettesítést főképp a szervezeten belül igyekeznek megoldani, azaz már munkaviszonyban álló másik dolgozó helyettesíti a kiesett munkavállalót. Ilyen esetben az a legegyszerűbb helyzet, ha van olyan dolgozó, aki a kiesett munkavállalóval azonos munkakört lát el. Ebben az esetben a munkáltató egyszerűen átadhatja a távollévő dolgozó feladatait a helyettesnek. Ilyenkor ez nem jelenti más feladatok ellátását, csupán a munkateher megnövekedését eredményezi.

Fontos tudni, hogy az azonos munkakörben való helyettesítés ellátásáért rendszerint nem jár többletdíjazás a helyettesítést ellátó dolgozónak. Azonban a túlóra szabályaira ilyenkor is figyelemmel kell lenni. Ha a helyettesítést ellátó dolgozó a saját munkája mellett a távollévő kollégája feladatait csak úgy tudja ellátni, ha rendes munkaidejét meghaladóan dolgozik, akkor a túlóráért díjazásra lehet jogosult. Naptári évenként legfeljebb 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el. E felett legfeljebb további 150 óra önként vállalt túlmunka rendelhető el a dolgozóval kötött megállapodás alapján.

Nehezebb a munkáltató helyzete akkor, ha nincs a munkahelyen olyan azonos munkakört ellátó munkavállalója, akivel a kiesett dolgozót helyettesíteni tudja. Ha a helyettesítés másik munkakörbe való átirányítással vagy másik munkahelyre való kiküldetéssel történik, akkor ez a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatást jelent. Az ilyen módon való helyettesítésnek megvannak az időbeli korlátai. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás tartama naptári évenként az összesen 44 beosztás szerinti munkanapot vagy a 352 órát nem haladhatja meg. Egy naptári éven belül a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás valamennyi formáját össze kell adni, és együttesen nem haladhatják meg ezen időtartamot. Ha ennél hosszabb időre kellene megoldani a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatással a helyettesítést, ahhoz már a dolgozó beleegyezésével a munkaszerződésben foglalt munkakör vagy munkahely módosítása szükséges.

Ha a helyettesítés során a munkavállaló olyan feladatokat lát el, ami másik munkakörbe tartozik, akkor az ellátott munkakörre előírt alapbérre jogosult. Tehát helyettesítés esetén nem jár automatikusan a rendes munkabérétől eltérő díjazás a dolgozónak, ám alapbére helyettesítés esetén sem lehet kevesebb, mint a munkaszerződés szerinti alapbére.

Érdemes megemlíteni, hogy a munkahelyi helyettesítés ellátására vonatkozó munkáltatói utasítás teljesítése nem tagadható meg. Azonban a munkáltató kötelezettsége, hogy a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján figyelembe vegye. Az utasítással a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. A munkavállaló azonban megtagadhatja a más munkakörben való helyettesítés teljesítését, ha az adott munkakörben való munkavégzés a dolgozó egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, s vannak olyan védett munkavállalók is, akiket csak belegyezésük esetén lehet a munkaszerződéstől eltérő munkavégzésre kötelezni.