Fontos a pihentető szabadság

A legtöbb cég életében a július és az augusztus a nyári szabadságok csúcsidőszaka, amikor a főszerep a kikapcsolódásé, a feltöltődésé és pihenésé. Fontos és szükséges figyelmet fordítani erre, mert egészségügyi kockázatokat rejthet, ha a munkavállalók nem vesznek ki elegendő mennyiségű és minőségű szabadságot.

Ahhoz, hogy az éves szabadságunk egy részét a legnagyobb mértékben kihasználjuk töltődésre érdemes figyelembe venni bizonyos szempontokat. Az első a relaxáció, ami annyit tesz, hogy olyan, számunkra kellemes és pihentető tevékenységgel töltsük a munkamentes napokat/heteket, ami nem igényel nagy energia befektetést. Engedjük meg magunknak a lazítást, s ne érezzünk ezért bűntudatot!

Emellett lényeges szempont az úgynevezett flow-élmény is. Ha olyan tevékenységet végzünk, ami valamennyire kihívást jelent, de egyben fejlődési lehetőséget is a képességeinkben, valamint kellően értékes számunkra, akkor teljesen belemerülhetünk és sokkal jobban érezhetjük magunkat általa. Találjuk meg a magunk számára flow-élményt nyújtó tevékenységeket a nyaralás közben, mert akkor azok jutalom értékűek lesznek, s növelik az elégedettséget.

Végül pedig essen szó talán a legfontosabbról: a munkától való elszakadásról. Nem könnyű feladat, de meg kell tennünk, mert másképp nincs igazán értelme a szabadságnak. Gondoljunk csak bele! Lehetünk mi a világ legszebb helyeinek egyikén, ha közben a munkánkkal kapcsolatos bent maradt intéznivalók, nehézségeken jár az agyunk. Éppen ezért ne vigyünk magunkkal munkával kapcsolatos eszközöket, és főleg ne nézegessük a céges levelezést a telefonunkon.

Tudjuk, lehetnek váratlan megoldandó helyzetek, de már a szabadság előtt tisztázzuk le, hogy ki helyettesít minket, ki dönt helyettünk, s mi az az extrém helyzet, amikor szükség esetén mi is belépünk a folyamatba. Mindez nemcsak a saját érdekünk, hanem a cégé is. A munkahelyünkön is hatékonyabbak leszünk ugyanis, ha kipihentük magunkat, s feltöltődve térünk vissza a nyaralás után.