Döntőek lehetnek a szociális képességek

Döntőek lehetnek a szociális képességek

MQ31-blog

A toborzással foglalkozó szakemberek és a cégek a szakmai tudás mellett a munkára jelentkezők soft skilljeit, azaz a személyes, szociális képességeit és készségeit is felmérik, hiszen ezek legalább annyira fontosak, mint a lexikális tudás.

Egy közelmúltban készült felmérés szerint a munkáltatók döntő többsége kiemelkedően fontosnak tarja az együttműködésre való képességet és a kommunikációs készséget. Vezetőknél a felelősségvállalás, pályakezdőknél pedig a tanulási készség kap kiemelkedő szerepet.

Természetesen a pozíciótól, a szervezeti struktúrától és a közösségtől függően akár egy adott cégen belül is változhat a felvételi eljárás folyamata. Annyi bizonyos, hogy sok helyen már önéletrajzok és motivációs levelek közötti szűrésben is fontos szerepet kapnak a soft skillek. Az utolsó körre pedig már csak azok jutnak be, akik ebből a szempontból is megfeleltek. Érdekesség azonban, hogy a soft skillek vizsgálatára a munkaadóknak mindössze 19 százaléka alkalmaz valamilyen mérőmódszert erre, 22 százalékuk pedig kizárólag vezető pozíciók esetében.

A felmérés kimutatta, hogy a munkaadók gyakrabban mérik a személyiségi jellemzőket azoknál a pozícióknál, amelyeknél nagyobb problémát okozna, ha a jelöltről utólag derülne ki, hogy nem illik bele a rendszerbe. Ez elsősorban a szellemi munkakörökre jelentkezőknél jellemző, azon belül pedig a magasabb pozíciót betölteni kívánó pályázók esetében.

Függetlenül attól, hogy alkalmazzák-e vagy sem, a soft skillek mérését a munkaadók döntő többsége fontosnak tartja: 94 százalékuk válaszolta, hogy nagyon fontos vagy rendkívül fontos. 68 százalékuk azért tartja lényegesnek, mert hatékony módszer arra, hogy kiderüljön, hogy a jelentkező illik-e a munkahelyi közösségbe.