Otthoni munkavégzés – előnyök és hátrányok

Otthoni munkavégzés – előnyök és hátrányok

Akinek nem volt még része benne, annak annak a home office igazi álomnak tűnhet. Otthonról dolgozni és egész nap melegítőben lenni meglehetősen kényelmes, ám épp emiatt rengeteg buktatója is van a történetnek. Mutatjuk mire érdemes figyelni!

A home office azért is furcsa helyzet, mert a munka/magánélet egyensúly megtartását szinte lehetetlenné teszi, vagy legalábbis keményen kell dolgoznunk rajta, hogy működjön. Gondoljunk például az öltözködési szokásokra. Amikor naponta dolgozni mentünk az irodába, reggelente elkészülődtünk, tisztességesen felöltöztünk. Na, ezt a home office esetében sokan elhagyják, hiszen „végülis itthon vagyunk”. Ez egy nagy buktató lehet.   

A „business casual” régen azt jelentette, hogyan öltözködsz az irodában. A hozzáértők szerint a szerepünkhöz érdemes öltözni; napjaikban azonban a business casual új jelentést kapott a digitális testbeszéd személyében, amelybe beletartozik a mögöttünk lévő háttér, a külvilág zajaira adott válaszunk és persze az is, hogy milyen kinézettel ülünk a kamera elé. Ha túlságosan is megszokjuk az otthon melegét és átgondolatlanul jelenünk meg a kamera előtt, az akár az előmenetelünket is befolyásolhatja, hiszen munkatársaink is könnyen észreveszik és elítélhetik, ha nem megfelelő módon ülünk be az „irodába”.

Hogy miért fontos a háttér, azaz a minket körülvevő környezet az online megbeszélések során? Mindenki azt reméli, hogy csak a munkája minősége alapján ítélik meg, de az emberi természet olyan, hogy minden információt begyűjt maga körül a teljes kép eléréséhez. A képernyőn látott testbeszédünk (azaz a nonverbális kommunikáció) mellett a hátterünk és a háttérzajok is meghatározzák, mit gondolnak rólunk a munkatársaink. Figyelni kell tehát, hogy milyen benyomást keltünk, milyen képet alkotunk magunkról. 

Az ember általában hozzászokik azokhoz a zajokhoz, amiket nap, mint nap hall a lakásában, viszont mások számára továbbra is zavaró lehet, amikor dolgozni próbálnak. Emiatt próbálj meg megszüntetni minden zajt, amik a home office-od környezetét zavarhatják, legyen szó kutyaugatásról vagy fűnyírásról, hogy a flex-szel bravúroskodó kedves szomszéd által keltett zajokról ne is beszéljünk. Ezek a zajok, ha téged nem is, de másokat mégis zavarhatnak a munkavégzésben.

Ahhoz, hogy a környezeted a munkához megfelelő legyen, neked is annak kell lenned. Ne úgy öltözz fel, aki vagy, hanem úgy, hogy illő legyen azokhoz, akivel megbeszélésed van! Az ügyfeled azt akarja látni, hogy időt szántál a felkészülésre és a megjelenésedre. Ahogy magánemberként is, ilyenkor is arra gondolj, hogyan jelennél meg az adott emberek között.

Érdemes még megemlíteni a záróra fontosságát. Az online kommunikációnak köszönhetően a nap mind a 24 órájában érkezhetnek megválaszolandó levelek, teendőket tartalmazó üzenetek, kérdések, ötletek. Ha nem vigyázol, könnyen azon kaphatod magad, hogy minden ébren töltött órádat többé-kevésbé munkával töltöd. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy legyen egy fix záróra, amit be is tartasz – ez a záróra egyébként motivál is a nap folyamán, hiszen tudod, hogy időre be kell fejezned a dolgaidat.