A vezető, mint tanár

A vezető, mint tanár

MQ17-blog

A vezetői munka központi eleme az emberek fejlesztése. Egy vezető éppen ezért nem csupán feladatok kiosztója, hanem tanár/tréner is egyben.

A legtöbb vezető nem szívesen adja át feladatait másnak, mert nem bízik abban, hogy azok ugyanolyan minőségben lesznek ellátva, ahogyan ő tenné. Sok esetben érthető ez a hozzáállás, de a szervezet, s főképp a munkatársak fejlődését nem segíti. A vezető ugyanis egyedül marad a feladatokkal, melyeket csak akkor delegál, azaz ad át a kollégáknak, ha már nem marad rá ideje. Egy ilyen helyzetbe azonban szinte kódolva van a kudarc.

Gondoljunk csak bele! Egy edző sem engedi, hogy egy sportoló belemenjen egy nagy meccsbe anélkül, hogy előtte sokat gyakorolna. A vezetőknek ugyanezzel a mentalitással kell dolgozniuk. Ne feledd, amikor először bízol meg valakit egy feladattal, ráadásul előzetes képzés nélkül, csekély az esély a sikerre. Sőt, azt is kockáztatod, hogy a csapat morálja megromlik, hiszen az alkalmazottak úgy érezhetik, hogy nem képesek összetett munkát végezni.

Ennek megelőzése érdekében először próbáld felmérni, hogy a csapatodból kik szeretnek valóban feljebb lépni a szervezetben, és azonosítsd a fő érdeklődési területeiket.  Ezt követően készíts számukra egyéni fejlesztési tervet, s írd le azokat a készségeket, amelyekre szükségük lesz céljaik eléréséhez.

Ha mindezzel megvagy, akkor ennek tükrében adj nekik feladatokat. Lehetőleg olyat, amit biztosan el tud végezni, mert meglesz a sikerélmény, ami motivációt adhat a továbbiakra.  Később jöhet egy nehezebb feladat is, akár felügyelettel. Ne feledd, csak akkor engedd el a kezét, amikor úgy érzed, készen áll a feladat teljes terhének cipelésére.

Fontos azonban, hogy nemcsak a feladatok elvégzését kell megtanítanod nekik, hanem azt is, hogy miért csinálják így a feladatokat, tehát mentorálnod kell őket. Tudjuk, így kevesebb idő jut a saját munkádra, de ez csak ideiglenes áldozat a cég sikerességének oltárán.

Ha a tanítást a munkád rendszeres részévé teszed, a feladatok delegálása rövid úton egyszerűvé válik. Megbízható munkatársakból álló csapatot hozol létre, akik be tudnak lépni, és segíteni, ha túlterhelt vagy, vagy épp nem vagy az irodában. Ráadásul az utódaidat is kinevelheted.